Az interjút készítette : Kádár Melinda
Az
Erasmus ösztöndíjprogram lehetősége nagyon sok diákot csábít Európa különböző
országaiba. Karunk hallgatója, Pásztor Noémi, aki másodéves Társadalmi
tanulmányok szakos hallgató, szintén élt ezzel a lehetőséggel és jelenleg
Törökországban, Mersinben folytatja tanulmányait. A következő
élménybeszámolóval szeretnénk kicsit közelebb hozni, hogy milyen is átélni egy
Erasmus-os félévet.
K.
M.: - Miért pont ezt a
helyet választottad, milyen elhatározásból mentél oda?
P. N. : - Eredetileg Mersin van az egyetem által kijelölve a beérkező Erasmus diákok
elszállásolására, itt bérelnek ki számunkra lakást, és itt laktam másfél
hónapig, de sajnos mivel a lakás ahová a második szemeszterben érkező diákokat
szállásolták volna, nem állt készen a beköltözésünkre (pontosabban nem volt
víz), ezért az első szemeszterben érkezőkkel laktunk együtt heten, ami nem volt
kicsit sem kényelmes egyikünknek sem, noha így mindig együtt volt a csapat, de
ez sem tudta egy idő után tűrhetővé tenni a helyzetet. Voltam olyan szerencsés,
hogy egyik órámon megismertem egy nagyon kedves és közvetlen török lányt,
akivel összebarátkoztunk és pár hét múlva beköltöztem hozzá lakótársnak,
viszont ő Adanában lakik, ami 2 órára van Mersintől, az egyetemtől viszont fél
órára, ami sokkal kedvezőbb, mint Mersin másfél óra úttal. Tehát most Adanában
lakom. A két város hihetetlen egyforma, annyi a különbség, hogy Mersin a
tengerparton van, Adana pedig egy hatalmas folyóval rendelkezik.
Mindenképpen olyan helyre szerettem
volna menni, ami eltér az ismerttől, az általam megszokottól amennyire csak
lehet. Ha már kihívás, akkor legyen rendes! 
Emellett persze az is sokat nyomott
a latba, hogy az egyetem állja a lakbért, az iskolabuszért nem kell fizetnünk
és minden hétköznap egy ebédet kapunk, ugyan akkor a szegedi ösztöndíjprogram
Törökországba kínálja a legmagasabb összegű ösztöndíjakat. Tehát mint kaland,
mint anyagiak szempontjából Törökország bizonyult a legjobb választásnak.
K. M.: - Milyen egyetemen tanulsz jelenleg
és milyen kurzusaid, tantárgyaid vannak?
P. M.:
- Most a yenicei Çağ
Üniversitesi egyetem Nemzetközi kapcsolatok szakán vagyok, itt a Társadalmi
tanulmányok ennek felel meg. 6 kurzusom van, elsőtől negyedéves tantárgyak
egyaránt. Angolul folyik a tanítás, de nem csak nekünk, Erasmus diákoknak,
hanem egyébként, egy két kurzust kivéve, az összes. Egy óra 3 óra hosszáig
tart, ezért naponta csak két óránk van, egy órás ebédszünettel. Természetesen a
3 órát nem kell végigülni, minden órában kapunk egy kis szünetet, tanárfüggő, hogy
mennyit, néha 5 perc, néha 15 perc.
Kurzusaim pl. bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba (1. éves), a Közép Kelet
politikai történelme (3. éves), a politikai gondolkodás történelme (2. éves).
Talán egy kettőn kívül az összes kurzusomról őszintén elmondhatom, hogy
szeretek részt venni rajtuk, élvezhetőek. A tanáraink a világ minden pontjáról
érkeznek, nagyon képzettek, sokat lehet tanulni tőlük, volt szerencsém
néhánnyal órán kívül is beszélgetni.
Mivel Szegeden felvettem minor szakként a Szerb minort és ezt itt nem tudom
teljesíteni, ezért ha hazaértem lesz pár vizsgám, de mivel a tanárok odahaza
segítőkészek, kérésemre rendszeresen küldik az anyagot, ezért nem izgulok, hogy
lemaradok.
K. M.: - Ajánlanád másoknak is, hogy éljenek
a lehetőséggel?
P.N.:
- Aki úgy érzi, hogy tudna angolul tanulni, órákat lehallgatni,
és meg van benne a kalandvágy, kipróbálná magát messze az otthonától, annak
mindenképpen az Erasmus programban a helye. Törökországot azoknak tudom
ajánlani, akik kíváncsiak a keleti vallásra, gondolkodásra, tehát egy teljesen
más világra, másmilyen emberekre.
K. M.:
- Mesélj még egy kicsi arról, hogy milyenek az ottani emberek, környezet, és
hogy milyenek a szórakozási lehetőségek? Na és a török fiúk?
P. N.: - Az emberek nagyon különbözően viszonyulnak a külföldiekhez itt. Ez
betudható annak, hogy mostanában rengeteg szír és arab menekült települt le
Törökországban, és ez társadalmi feszültséget okoz. Szinte minden helyen ahol
megfordulok, legyen az egy üzlet, vagy étterem, megkérdezik honnan jöttem, vagy
csak egyszerűen: "Suriye?" (Szíria?), amikor közlöm velük,
hogy "Hayır, Sırbistan" (Nem,
Szerbia), meglepődnek és megváltozik a megközelítésük. Nem bocsátkozom azt
állítani, hogy a törökök nem kedvelik a szíreket, de érezhető, hogy nem
ujjongnak a rengeteg váratlan vendégtől. Miután letudják honnan jöttem,
kedvesek és segítőkészek, igaz, nem angolul, az angolul beszélők aránya itt
nagyon kevés, sokkal inkább kedvelt első idegen nyelv az arab vagy az orosz,
így egy alap beszélgetést még ugyan fent tudok tartani, de ha gyorsan és sokat
beszélnek egyszerre hozzám, kénytelen vagyok a török barátaimtól fordítói
segítséget kérni, amit természetesen nagyon szívesen nyújtanak. Nagyon fontos,
hogy azért egy külföldi, legyen nő vagy férfi, turista, Erasmus diák, stb. ne
mászkáljon egyedül szinte sehová, legyen vele egy török ismerős/barát, ugyan is
amellett, hogy nagyon kedvesek, a törökök szeretik variálni az árakat, ha
külföldivel van dolguk. Erről nyilván sokan hallottak már, de tanúsíthatom,
hogy tényleg így van. Kedvesen, de óvatosan, én azt mondom.
Az egyetemen kicsit más a helyzet,
megoszlik a viszonyulás az Erasmus diákokhoz. Néhányan nagyon érdeklődőek és
barátkozni akarnak, de vannak, akik irigykedve tekintenek ránk és nem kedvelnek
bennünket. Az utóbbiból sokkal kevesebbel sikerült találkoznom, mint a
barátságosból, sok ismerőst szereztem, közülük a hónapok során párat ma már a
barátomnak hívhatok. Velük töltöm napjaimat, a hosszú tanítási órákat
stb.
Ha átfogóan tekintek a társadalomra,
három hónap után arra a következtetésre jutottam, hogy Törökország hatalmas
változáson megy keresztül jelenleg, ami a gondolkodást és a kultúrát illeti. A
hatalmon lévő kormány próbál ragaszkodni a tradíciók megőrzéséhez, a valláshoz,
ugyan is talán érzik, hogy a "mindent elsöprő nyugat" mint egy nagy
hullám hozza magával a változásokat, a nyugatias trendeket. Hogy egy példával
éljek, az egyetemen nap mint nap találkozok egy szélsőséges jelenséggel,
korombeli fiatal lányok, akik ugyan azon a helyen nevelkedtek, egyik a
valláshoz hű kritériumoknak megfelelően van felöltözve, kendővel eltakart
haj/nyak, bokáig érő bő ruha, még egy másikon apró szoknya, tűsarkú és pántos
blúz. Itt nem csak arról van szó, hogy vagy az egyik, vagy a másik csoporthoz
tartozol, értem ezalatt azt, hogy vagy vallásos vagy, vagy sem, ugyanis
rengetek diákkal beszélgettem, és aki nagyon vallásosnak tűnik, némelyik csak
azért ruházkodik annak megfelelően, hogy a családja elégedett legyen, míg
akiről azt hinnénk nem érdekelt a vallásban, kiderül, hogy kívülről fújja a
Koránt, mindössze visszamaradottnak tartja a nők "takargatását". Még
rengeteg példát tudnék felhozni és ecsetelni a véleményem, de mind ugyan oda
vezet vissza: Törökországnak, az embereknek, a kormánynak idő kell, idő, hogy
kialakuljon az új, vagy, hogy megőrizze a régit.
A szórakozási lehetőségek természetesen sokkal korlátozottabbnak és
visszafogottabbnak tűnnek egy európai szemével. Kevés a tényleges
szórakozóhely, a szórakozóhelyeken pedig nem igazán "divat" a
táncolás. Divat viszont az élő zene, ahol túlnyomó részt török, de angol
zenéket is játszanak. Az alkoholfogyasztás mérsékeltebb mennyiségben történik,
mint otthon, de nem riadnak vissza a fogyasztásától itt sem. Amit különösen érdekesnek
találtam az az, hogy férfiakat nők társasága nélkül nem engednek be a
szórakozóhelyekre. Kérdésemre, hogy ezt miért van így, azt válaszolták a
barátaim, hogy azért, mert az "egyedül érkező férfiak nagyobb eséllyel
zaklatják az egyedül érkező nőket".
Ami a női-férfi kapcsolatokat illeti, a
korosztályom török lányai akikkel ez szóba jött, panaszkodva mesélték, hogy a
török fiúk túl dominánsak, túlságosan szeretnek irányítani, és nagyon
féltékenyek. Mindenről tudni akarnak amit a barátnőjük tesz, nem igazán szeretik
ha van férfi barátja, és sokakra az is jellemző, hogy bele akarnak szólni abba,
hogyan öltözködik. Elmondták, hogy eszük ágában sincs török férfival házasságot
kötni, hacsak nem különböznek nagy részben honfitársaiktól. Ami még
felháborítja őket, hogy mind ez fordított esetben elképzelhetetlen, egy férfi
szinte bármit megtehet és a nőnek meg kell értenie. Itt is érezhető a
kettősség, hiszen beszéltem olyan török fiúval aki az ilyen bánásmódot a nőkkel
erős elnyomásnak nevezi és egyáltalán nem ért vele egyet, ugyanakkor beszéltem
olyan lánnyal akit egyáltalán nem zavar, ha a férfi "irányítja" és
meg kell felelnie bizonyos követelményeknek, ugyan is szerinte ezzel csak
óvják, meg akarják őrizni a nők értékét.
Szerencsére
Noémi nagyon lelkes és segítőkész, ha szeretnétek még többet olvasni arról,
hogy milyen is Törökországban Erasmus-os hallgatónak lenni, akkor mindenképp
kövessétek a blogját (http://iamerasmusinturkey.blogspot.hu/ ), ahol az élménybeszámolók
mellett sok-sok képet is találhatunk.
